2007. január 31.
2007. január 21.
2006. november 18.
2006. november 17.
Zseniális Mikulás
Hozzánk már megérkezett a Mikulás és egy olyan gondolatot hozott a zsákjában, melyről még sok szó esik majd a Pénz Áll a Házhoz Blogban. Az idézet Albert Einsteintől való és a jelentősége szó szerint felmérhetetlen.Sokan írtak már tanulmányokat, sőt vaskos könyveket a KAMATOS KAMAT csodájáról, ezeken az oldalakon mi a lényegre fogunk koncentrálni.
Azt vizsgáljuk majd, - méghozzá közérthető egyszerűséggel - hogyan lehet képes ön is kihasználni ezt a világraszóló találmányt. Mikulás ajándékként egyelőre álljon itt Einstin kamatról megfogalmazott gondolata:
„A kamatos kamat a világ legnagyobb találmánya”
...s ha már a Mikulásnál tartunk: a Pénz Áll a Házhoz most minden új levelezőlista tagnak Hang-os ajándékkal kedveskedik. Hírlevelünkre itt iratkozhat fel és azonnal letöltheti a meglepetést. (meglévő tagjaink automatikusan megkapják a zseniális pénzügyi gondolatokat tartalmazó ajándékot!) Jó szórakozást hozzá!
(az fenti ajánlat 2006.12.31.-ig érvényes)
2006. június 4.
A meggazdagodás háromszöge
"Csak az első millióról ne kérdezzenek!"
Henry Ford híressé vált mondata ma is azt sejteti, hogy vagyonuk megteremtésének módjáról sohasem beszéltek szívesen az emberek. Miféle titkokról, összefonódásokról, trükkökről hallgathatott egykoron az autógyáros? Mit gondolt, mit tudhatott korának egyik legmeghatározóbb üzletembere? Mi lehetett a birodalomépítő zseni biztos receptje, amit ma is csak a beavatottak ismernek és alkalmaznak? Fellebben a fátyol, a titkokat ezennel leleplezzük! Kezdődhetne így is ez a fejezet. De nem így kezdődik, ugyanis
NINCS TITOK.
A Főnöktől függéstől az anyagi függetlenségig című könyv nem egy izgalmas leleplező tanulmány: Sokkal több annál! A társad, amely végigkísér az anyagi felemelkedés útján. Amellett, hogy lépésről-lépésre elvezet a meggazdagodásig, egyfajta “puskaként” is szolgál. Kézikönyvként, amelyet bármikor fellapozhatsz egy-egy tippért, vagy útmutatásért. Bárhol is tartasz majd az anyagi függetlenséghez vezető úton, az itt tárgyalt technikáknak és KONKRÉT útmutatásoknak bármikor hasznát veheted.
Ez az anyag elsősorban nem motivációs céllal készült, jóval inkább egy valódi “Használati Útmutató” a Pénzügyi Pajzsod elkészítéséhez, illetve a Pénzügyi Nyugalmad és – Szabadságod eléréséhez. Könnyen előfordulhat, hogy olvasása közben nagyon is lelkessé válsz majd. Egyre inkább azzá, ahogy felfedezed valódi pénzügyi lehetőségeidet. Ezek a lehetőségek ebben a pillanatban is adottak, mellé a módszert ez a könyv adja.
Rövidesen elkészíted és roppant biztos alapokra helyezheted pénzügyi tervedet. Egy egyszerű mértani idom, a háromszög folyamatosan emlékeztet majd rá, hogy éppen hol tartasz az anyagi függetlenség elérésének útján.

A háromszög, amilyen stabil és biztos forma, legalább annyira egyszerű is. Ez jellemzi majd Pénzügyi Tervedet is. Ha jobban tetszik, tekintsd piramisnak, melynek építéséhez épp most kezdesz hozzá. (természetesen esetünkben nem a hírhedt piramisjátékokról van szó, hanem egy olyan rendszerről, amely segít létrehozni, átlátni és véghezvinni pénzügyi tervedet) Ennek a tervnek három egymásra épülő fokozata segít eljutni az anyagi függetlenséghez:
A Pénzügyi Pajzs fokozata folyamatos anyagi védettséget biztosít. Megkímél a pénzzavaroktól. Ha kész vagy vele, nem kell többé aggódnod, mi történik, ha elbocsátanak a munkahelyedről, vajon ki fogja akkor befizetni a számlákat? A Pénzügyi Pajzs elkészítéséhez látsz elsőként neki, ezen a biztos alapon nyugszik majd Pénzügyi Terved következő két fokozata.
A Pénzügyi Nyugalom fokozatának kiépítésével elérheted, hogy a jelenlegi, vagy ennél magasabb életszínvonalon élj, anélkül, hogy munkába kellene járnod. A Pajzs fokozattal együtt, nagyon stabilra kell építened, hisz ezeken nyugszik Pénzügyi Terved következő fokozata.
A Pénzügyi Szabadság fokozat kiépítésével nagyszabású terveid finanszírozásán munkálkodsz. Itt már az álmaidról van szó, melyek akár luxuscikkekben is megtestesülhetnek. A Szabadság fokozatban a stabil rendszered már bármilyen anyagi cél elérését lehetővé teszi, miközben a stabil alsóbb fokozatok is kiválóan működnek: anyagilag teljesen levédenek és nyugalmat biztosítanak.
A Pénzügyi Pajzs fokozata

A Pénzügyi Nyugalom fokozata

A Pénzügyi Szabadság fokozata

Soha ne felejtsd ezentúl a háromszög stabil ábráját. Mindig lebegjen a szemed előtt, bármilyen pénzügyi döntést hozol, akár agy ABC-ben, bevásárlás közben, akár a bankban, mikor pénzedet lekötöd, vagy befekteted. Mielőtt pénzügyi terved első konkrét tervezési lépésébe fognál, a fenti ábrákat letöltheted, majd akár ki is nyomtathatod. (Nekem ott vannak az irodám falain, hogy soha ne tévesszem szem elől a pénzügyi tervem stabilitásának fontosságát) A letöltéshez kattints a gemkapocsra. (a letöltés a könyvben érhető el, melyhez e blog olvasóinak díjtalan hozzáférést fogunk biztosítani)
Mostantól bármikor is Pénzügyi Terved építésén fáradozol, mindig tartsd szem előtt, hogy pénzügyi rendszered, csak biztos alapokra helyezve lesz mindvégig működőképes. A Pajzs Fokozat létrehozása az első lépés, nélküle nem épülhet fel a Nyugalom és a Szabadság Fokozat.

Ahogy a Nyugalom Fokozat sem maradhat ki. Pénzügyi Szabadságot képtelenség elérni, ha előbb nem hozunk létre megfelelő fundamentumot. Olyan ez, mintha annak idején az egyiptomi piramisokat az alsó szintek nélkül, a levegőbe kezdték volna építeni.

Márpedig, ha jól tudom, te nem légvárat szeretnél magadnak, hanem biztos alapokon nyugvó, jól működő Pénzügyi Tervet. Máris nekifoghatsz!
A folytatásban: A Pénzügyi Terv elkészítése - Pajzs Fokozat
Korábban:
Pénz Áll a Házhoz eBook - részletek
kössszépen!!
A Pénz Idő
Boldogít?
Te és a pénz - Iszony, vagy viszony?
2006. május 20.
Te és a Pénz - iszony, vagy viszony
A Köszönetnyilvánítás című részben, sok más mellett azt írtam:...valami ellenállhatatlan ellenszenvet éreztem a gazdagok iránt. ( rohadt burzsuj - szindróma)
Ma már tudom, hogy a sok pénz igenis fontos és nem feltétlenül rossz ember az, aki gazdag. Ha jelenleg alkalmazottként dolgozol, szinte egészen biztosan így is gondolkodsz. Alkalmazott módjára. Ez nem baj, teljesen természetes. Ahhoz azonban, hogy kilépj az alkalmazotti létből, mindenképpen szükséged lesz rá, hogy néhány dologgal kapcsolatban megváltoztasd a hozzáállásod. Amíg ez nem történik meg, szinte kizárt, hogy meggazdagodj. Ne ijedj meg, valójában apróságokról, de nagyon fontos apróságokról van szó.
Hadd segítsek! Egy példán keresztül mutatom meg neked, hogyan készítheted fel önmagad a pénz, a gazdagság (el)fogadására. Szinte hihetetlen, de az emberek döntő többsége azért nem lesz soha vagyonossá, mert egyszerűen nincs kész a pénz fogadására. És itt még nem a pénzzel való bánásra, a vagyon kezelésére gondolok, hanem az ezt megelőző állapotra. Arra, amikor még nincs jelentősebb tőkéd, mindössze el kellene fogadnod, hogy TE IS GAZDAGGÁ VÁLHATSZ.
Ez sokszor nem is olyan könnyű folyamat. Kipróbáltam, tíz alkalmazottból tíz válaszolta a
Készen állsz a gazdagságra?
kérdésre, hogy
Persze, már alig várom!
Vagy valami hasonlót. Mindeközben egészen másról volt szó. Onnan tudom, hogy ezek az emberek mérhetetlenül messze álltak a meggazdagodás lehetőségétől, hogy arra is megkértem őket: Töltsenek ki egy rövid kérdőívet, egyfajta tesztet. Tízből tízen produkáltak olyan eredményt, ami azt mutatta, hogy jelenleg minimális esélyük sincs a gazdagságra. A kérdések roppant egyszerűek voltak, mindössze igennel, vagy nemmel kellett rájuk válaszolni. Ezt most te is megteheted, a letöltéshez mindössze a gemkapocsra kell kattintanod, amennyiben csatlakozol az Internethez. Javaslom, végezd el ezt a kis gyakorlatot, mielőtt tovább olvasnál! (a gyakorlat a könyvben érhető el, letöltéséhez e blog olvasóinak díjtalan hozzáférést fogunk biztosítani)
Nos, megvagy vele? Milyen lett az eredményed? Azt mondom, teljesen mindegy, ugyanis az említett tíz emberrel ellentétben (akikkel a teszt után soha nem találkoztam, és nem tudok róla, hogy rendelkeznének a Pénz Áll a Házhoz - megoldáscsomaggal) neked minden lehetőséged és eszközöd megvan ahhoz, hogy a mostani eredményedtől függetlenül készen állj a gazdagságra.
A kérdéssor azt kívánja kideríteni, hogy valójában hogyan gondolkodsz a pénzről, a gazdagságról. Érdemes lesz időről-időre visszatérned az iménti teszthez, hogy ellenőrizhesd a pénzhez való viszonyod. A cél az, – és mindjárt a módszert is mutatom – hogy a pénzhez, a vagyonhoz, alapvetően ne rossz, hanem kellemes, jó gondolatokat tudj kötni.
Ezentúl ne azt mondd például, hogy
„A pénz minden rossz okozója”
hanem azt:
„Elég pénz birtokában képes leszek rá, hogy megvalósítsam az álmaimat. Ez pedig nem csupán nekem, hanem a környezetemnek is nagyon jó lesz.”
A jövőben, ahelyett, hogy így gondolkodnál:
„Inkább legyen kevés a pénzem, a boldogság sokkal fontosabb”
gondolkodj így:
„Gyarapodó vagyonom egyre nagyobb lehetőséget nyújt, hogy valóra válthassam az összes elképzelésem és hogy ebben családtagjaimnak is segíthessek. Igazán boldog leszek, amikor ez sikerül”
Nagyon sokan vannak, akik - bár erről nem is tudnak – attól félnek, hogy kapzsivá, zsugorivá, vagy épp kiállhatatlan zsarnokokká válnának a sok pénz hatására. Pedig valószínűleg sosem lennének ilyenné. Mindössze arról van szó, hogy elég kapzsi, zsugori, zsarnok emberrel találkoztak már a környezetükben. Talán szenvedtek is miattuk beosztottként, vagy épp vagyontalan rokonként, kölcsönhöz folyamodva.
Az említett rossz tulajdonságokat mindannyian elítéljük, baj csak akkor van, amikor valakinek a pénzről, a vagyonról, kizárólag ezek a negatív jelzők jutnak eszébe. Aki (csak) így gondolkodik, elzárkózik számos lehetőségtől, elsősorban a meggazdagodás lehetőségétől. Ki nem állhatja a már említett tulajdonsággal bíró embereket, soha nem szeretne olyanná válni, mint ők. Ne is! Csakhogy ezzel együtt egyenlőségjelet tesz közéjük és a pénz közé. Ily módon pedig nem csupán őket, de a pénzt is valami elutasítandó, bűnös, rossz valaminek tartja és nem engedi közel magához. Lehet, hogy csak tudat alatt, de mindenképpen elutasító a magatartása a pénzzel szemben, akkor is, ha a kérdésre:
Készen állsz a gazdagságra?
Esetleg kapásból azt válaszolja, hogy:
Persze, már alig várom!
Amíg meg nem változtatod a pénzhez való viszonyod, hiába is várod, hogy elkezdjen feléd áramolni. Kinek hamarabb megy, kinek több idejébe kerül mindez. Az is lehet, hogy neked már nincs is túl sok dolgod ezzel. Mielőtt azonban könnyedén kijelentenéd, hogy a megfelelő módon viszonyulsz a pénzhez, hadd mondjam el, hogy ez mindenekelőtt mennyiségi kérdés.
Itt most nem a pénz, hanem még a vele összefüggő gondolataid mennyiségére célzok. Pszichiáterek és más lélekbúvár szakemberek a megmondhatói, hogy ha sokszor hallunk, vagy olvasunk valamit, azt előbb-utóbb teljesen magunkévá tesszük. Azonban az ismétlésből adódó tanulási folyamat azonban nem csak pozitív, hanem a negatív dolgok esetén is működik. A gyerek, aki nap, mint nap azt hallja a szüleitől, hogy
„Milyen buta vagy”
előbb utóbb valóban alacsonyabb értelmi képességet mutat társainál, mert annyiszor mondták már neki, hogy elhitte és el is kezd ennek megfelelően élni. Így van ez, a
„mi ezt nem engedhetjük meg magunknak”
„nincs egy vasam sem”
„bezzeg neki még a bőre alatt is pénz van”
és hasonló kifejezésekkel is.
Ráadásul a pénzhez való viszonyunkat nem csak alkalmazotti létünk, vagy az határozhatja meg, hogy mit hallottunk otthon, hogyan szocializálódtunk, hanem a pénzhez köthető szólásaink, közmondásaink, vagy épp az egyébként csodálatos magyar mesekincsünk is. Ahol ugye alapvetően mindig a szegény ember a jó és az uraság a rossz. Igaz azonban, hogy a népmesék végére meggazdagszik a szegény ember és „boldogan él, míg meg nem hal”. Persze ő sem a pénztől magától lesz boldog, hanem mert bizonyára jól tudja: „Boldogságot nem lehet pénzért venni, de biztosan segít abban, hogy sokkal érdekesebb helyeken kutassunk utána” Például a palotában, ahová sikeresen benősült a legkisebb fia, miután furfanggal túljárt a gonosz és gazdag kérő kezén, elnyerve a királylány kezét és a fele királyságot...

A mesebeli szegény ember sem a vagyont utasítja el, hanem azt, ha ahhoz zsarnokság, igazságtalanság párosul. Mátyás királyt mindenki szerette, pedig gazdag volt. Csakhogy igazságos! Ugye, hogy nem mindig igazságtalan a gazdagság? Gondoljunk csak a mai mecénásokra, vagy a jótékonysági alapítványok befizetőire. Ne feledd, hogy a pénz csak eszköz. Rajtad múlik majd, hogyan bánsz vele, mire használod. Ahhoz azonban, hogy elég álljon a rendelkezésedre, mindenek előtt a pénzhez való viszonyodat kell rendezned. Ebben segítek most.
A következő gyakorlatot letöltve és azt lehetőleg naponta legalább egyszer elvégezve olyan kapukat nyithatsz, amik lehetővé teszik, hogy az anyagi jólét lehetőségét többé soha ne utasítsd el, még tudat alatt sem. Javaslom, végezd el most is ezt a gyakorlatot, mielőtt tovább olvasnál! Csatlakozz az Internetre és töltsd le az anyagot a gemkapocsra kattintva. (a gyakorlat a könyvben érhető el, melynek letöltéséhez e blog olvasóinak díjtalan hozzáférést fogunk biztosítani)
Egy hét múlva a folytatásban: A gazdagság háromszöge - avagy helyezd stabil alapra meggazdagodási terved
Korábban:
Pénz Áll a Házhoz eBook - részletek
kössszépen!!
A Pénz Idő
Boldogít?
A cikket illusztráló kép eredetije: GAZDAGSÁG SÚLYA olaj vászon 60x38 Gömör Kata alkotása
Kirúgtak a blogom miatt
Az Egyesült Államokban külön kifejezés létezik arra, ha valakit a blogja miatt rúgnak ki. A 'dooced' szó a népszerű Dooce blog írónőjétől származik, akinek 2002-ben mondtak fel, miután azt írta, kollégája, "az ázsiai adatbázis-adminisztrátor kibaszott idegesítő".
Három bombabiztos módszer, hogy veled mindez soha ne fordulhasson elő:
Hogyan kerülheted el, hogy lapátra tegyenek a blogod miatt
1. Ne írj blogot
2. Ha mégis blogolsz, vigyázz, hogy miket írsz a munkahelyedről
3. Előzd meg őket: Rúgd ki te a főnöködet!
Utóbbihoz itt a használati utasítás.
2006. május 13.
Majd holnap!
"Ha egyszer az ember gyilkolt, hamarosan rabolni kezd. Innen már csakegy lépés az ivásig, az ünneprontásig és végül a legnagyobb bűnig, a halogatásig."
De Quincey, Thomas (1785-1859), angol esszéista
Ezt az idézetet egy másik blogban találtam. Olyasvalaki írja, aki aztán tényleg nem halogat. Íme egy weboldala.
Jó éjszakát!

(már ha el tudsz aludni ez után)
Boldogít?
újabb részlet a Pénz Áll a Házhoz elektronikus könyvből
„Boldogságot nem lehet pénzért venni, de biztosan segít abban, hogy sokkal érdekesebb helyeken kutassunk utána”
Mármint a boldogság után. Ha már megvan hozzá a pénzünk. Nem a boldogsághoz, hanem a feltételekhez, amik lehetővé teszik a függetlenséget ahhoz, hogy szabadon megtaláljuk a boldogságot. Ha elolvastad a fenti Köszönetnyilvánítást, különösebb magyarázat nélkül is tisztában lehetsz az idézet jelentésével és jelentőségével.
Az emberek időnként hajlamosak rá, hogy kijelentsék:
A PÉNZ BOLDOGÍT
Máskor meg azt hangoztatják:
A PÉNZ NEM BOLDOGÍT
Előfordul, hogy még vitáznak is erről, vagy komoly okfejtésekbe kezdenek a témában. Az Interneten olvastam egyszer ezt az érdekes cikket:
A pénz tényleg nem boldogít
A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói huszonnyolc éven keresztül kísérték figyelemmel 1500 ember életét. Hamarosan megjelenő tanulmányukban kifejtik: a hosszú távú felmérés szerint - a közvélekedéssel ellentétben - a gazdagsággal nem jár együtt a boldogság... Teljes cikk>>
A világhálón böngészve akadtam rá a következő írásra is:
A sok pénz mégis csak boldogít?
Brit kutatóknak tíz éves munkával sikerült kimutatniuk azt, amit mindig is tudtunk: néhány százmillió forint tartósan hozzájárulna boldogságunkhoz. Teljes cikk >>
Érdekes írások, ugye? Csak egy rövid megjegyzés hozzájuk:
„… A felmérés alapján azonban a boldogság elsősorban a szerettekkel értékesen eltöltött idő és a jó egészség függvénye.” - olvasható többek között A pénz tényleg nem boldogít című cikkben. Teljesen egyetértek és továbbra is azt mondom: Legyen sok pénzed, hogy értékes idődet akár szeretteidre, illetve egészséged megőrzésére fordíthasd munkába járás helyett. Hogy egy napon már ne te dolgozz a pénzedért, hanem a pénzed dolgozzon érted.
A pénz idő!
Ezt írhatnám a cikkek minden egyes mondatára reagálva. Ahogy az idő pénz, úgy a pénz idő!
Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy
A PÉNZ BOLDOGÍT
Mint ahogy azt sem, hogy
A PÉNZ NEM BOLDOGÍT
Az igazsághoz talán az áll a legközelebb, hogy
A PÉNZ ÖNMAGÁBAN NEM BOLDOGÍT
Minden attól függ majd, hogy ha már rendelkezel elegendővel, hogyan és mire használod majd. Ahogy nem különösebben szeretjük a vezetékben a villanyt, nem igazán foglalkoztat – hacsak nem vagy épp TV-szerelő - a televízió képcsöve, és ugyanígy nem különösebben mozgatja meg a fantáziát a járda aszfaltjának az összetétele.
Ezek – ahogy a pénz - eszközök csupán. A villany, hogy este kényelmesen hátradőlve olvashasd kedvenc könyvedet, a TV képcsövestől, hogy láthasd a kihagyhatatlan műsorod, a járda, hogy ne kelljen sárban caplatnod. A pénzzel együtt mind-mind eszközök csupán és nélkülünk, a használóik nélkül nem funkcionálnak, teljesen érték nélküliek. Kizárólag tőlünk függ, hogy mihez kezdünk velük. Egy nagy halom elásott kincs, amiről senki nem tud és soha senki nem fog rátalálni, tulajdonképpen értéktelen. Az igazsághoz tehát minden bizonnyal az áll a legközelebb, hogy a pénz önmagában nem boldogít, az igazság pedig az, hogy
„Boldogságot nem lehet pénzért venni, de biztosan segít abban, hogy sokkal érdekesebb helyeken kutassunk utána”
Engedd meg tehát, hogy
1. elegendő pénzt,
2. izgalmas kutatást és
3. nagyon sok boldogságot kívánjak!
Ebben a könyvben az elsővel foglalkozunk, a többi a te dolgod!
Mostantól hetente olvashatsz újabb részleteket a Pénz Áll a Házhoz - a főnöktől való függéstől az anyagi függetlenségig c. elektronikus könyvből, mellyel szeretnénk majd megajándékozni...
Korábban:
Pénz Áll a Házhoz eBook - részletek
kössszépen!!
A Pénz Idő


